Két év után lett újra hivatalosan is csapata a 42-szeres magyar válogatott középpályásnak, Vadócz Krisztiánnak, aki nagy meglepetésre a görög negyedosztályú Episkopihoz igazolt. Ennél is durvább, hogy interjúnkban elárulja eddig titokban Zambiában futballozott, de van még tovább is... Vajon igaz-e az, hogy a Honvéd vezetőinek többször is felajánlotta a szolgálatait, ám ők nem kértek belőle? Nem ront-e az ázsióján egy görög negyedosztályba való igazolás? Ezekre a kérdésekre is választ ad Vadócz a Csakfocinak adott interjújában, de beszél többek között arról is, miért akart itthon kizárólag csak a Honvédban játszani, és hogy miért gondolja kevésnek a 42 pályára lépését a magyar válogatottban. Átfogó karrierinterjú Vadócz Krisztiánnal, akinek még esze ágában sincs szögre akasztani a cipőt, és aki 39 évesen továbbra is az álmait kergeti.
"A Hemingway-éra után a Honvéd mindegyik vezetőségével felvettem a kapcsolatot"
Papíron 2023 januárjától voltál szabadon igazolható játékos, de a legutóbbi tétmérkőzésedet az Episkopi előtt 2022.10.30-án játszottad le az uruguayi Centralban. Mi történt veled az elmúlt több mint két évben?
– Egy kicsit háttérbe vonultam, a magánéleti ügyeimet intézgettem, ezért szünetelt a pályafutásom. Egyébként az nem teljesen igaz, hogy foci nélkül telt ez az időszak, az Uruguayból való távozásomat követően egészen egy évvel ezelőttig több mint 40 mérkőzést játszottam Zambiában, még ha nem is hivatalosan. Az ottani másodosztályú bajnokságtól lefelé szinte minden osztályban játszottam, még U19-es bajnokin is pályára léptem. A 2024-es év már inkább csak az edzésekről szólt, ebben az időszakban még több feladat hárult rám a magánéletemben, ezért nem tudtam elköteleződni sehova. Nemrégiben pedig újra eljött az a pillanat, amikor már 100%-ig egy klub rendelkezésére tudtam állni, de természetesen tudom, nem néz ki túl jól ez a két év kihagyás és a korom sem szól már mellettem.
Milyen lehetőségeid voltak az újrakezdésnél?
– Én Olaszországot céloztam meg, kedvelem az országot, otthon ugyan az emberek többségénél úgy van elkönyvelve, mint a fiatalok temetője, ami nem feltétlenül igaz. Mindenesetre, számomra ideális lett volna, mert az alsóbb osztályokban sok idős játékos játszik, reális célnak tűnt. Végül egy görög szigeten kötöttem ki, hozzáteszem, nem csak az Episkopitól volt ajánlatom Görögországból, kis híján egy másik szigeten található klubhoz igazoltam.
Hogyan került képbe az Episkopi? Feltételezem Bajner Bálintnak is komoly szerepe volt ebben az átigazolásban.
– Igen, könnyű felfedezni a kapcsolatot, hogy ki játszott szerepet ebben a szerződésben. Bálint már itt játszik néhány hónapja, rúgott pár gólt is, bizonyított, így megkérdezték őt a vezetők, hogy tudna-e ajánlani olyan játékost, akivel sikeresebb tud lenni a csapat, ekkor jöttem képbe én. Ahogy említettem, más irányba is nézelődtem, ám az olasz lehetőség egyre inkább halványodott, az Episkopi pedig meghívott, hogy lássam, milyen munka folyik itt, milyen a környezet, és nyilván nem kimondva, ők is akarták látni, milyen állapotban vagyok. Néhány nappal ezelőtt aláírtuk a szerződést, mert úgy láttuk, hogy a klub is tud nekem, és én is tudok nekik segíteni.
Magyarországon nem lett volna lehetőséged a folytatásra?
– Nagyjából két évvel ezelőttig bezárólag rengeteg emberrel beszéltem otthon, sportigazgatókkal, edzőkkel, utána pedig már nagyjából láttam a képet arról, mi, hogyan működik Magyarországon és tudtam, hogy nem nagyon fogom megkapni az esélyt, nem velem képzelik el a jövőt sehol.
Igaz az, hogy a Honvéd vezetőinek többször is felajánlottad a szolgálataidat, de ők nem kértek belőled?
A Hemingway-éra után a Honvéd mindegyik vezetőségével és folyamatosan változó szakmai stábjával felvettem a kapcsolatot, így például pár hónappal ezelőtt a mostani vezetőkkel is, de sajnos senki nem adott nekem lehetőséget, nem illettem bele az elképzelésükbe. Pedig én is látom, hogyan szerepel a csapat, mik az eredmények már évek óta. Ha sikeres lenne a klub, elhiszem, hogy egyszerű lenne nemet mondani nekem, így azonban…
Mindenesetre a józanész azt mondatja velem, hogy nagy eséllyel én már nem fogok játszani Magyarországon. Amikor 32, majd 34 évesen is visszamentem a Honvédhoz, munkálkodott bennem, hogy megmutassam, jó játékos vagyok, most ugyanúgy megvan ez az érzés, szívesen megmutatnám, hogy komoly lehetőségtől esett el a Honvéd azzal, hogy még csak edzéslehetőséget sem kaptam. Jönnek-mennek a játékosok, nem egy megszilárdult alappal rendelkező klubról és keretről van szó, én pedig még mindig tudom, mire vagyok képes a pályán, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy segíteni tudtam volna a Honvédon.
"Az jelentette volna a karrierem végét szerintem…"
Kaptál valamikor is konkrét indoklást, hogy miért nem számítanak rád a Honvédnál?
– Arról, hogy a Honvédnál mik az elképzelések, kaptam egy bizonyos képet, erről van is véleményem, de talán most az a jobb, ha erről inkább nem beszélek bővebben. Azóta, hogy legutoljára eljöttem a Honvédtól, a klub folyamatosan zuhanórepülésben van. Tudtam volna segíteni abban, hogy ne essünk ekkorát, hogy legalább fékezzem ezt az esést.
Persze, egy játékos nem tehet csodát, de én most azt is be akarom bizonyítani, hogy tévedtek, amiért nem számítottak rám. Azóta igazoltak nagyjából 80 játékost. vagy még többet, én pedig egyetlen edzésen nem tudtam részt venni, ez elgondolkodtató. Mindenki döntse el, hogy ez jó vagy rossz döntés. Nekem azzal sem lett volna bajom, ha edzek egyet és azt mondják, hogy „inkább ne zavarj itt többet, mert sokkal jobb ettől a csapatunk”.
Mivel tud most neked segíteni egy görög negyedosztályú csapat?
– Mint beszéltük is, két éve nem játszottam hivatalos mérkőzéseken, 39 éves vagyok, nyilván mindenki fiatalabb és eladhatóbb játékost akar igazolni, de előfordul olyan szituáció is, amikor azonnali megoldást keresnek a klubok. Én most úgy voltam vele, hogy ez egy jó újrakezdési, kiindulási alap, abból ítélve, amit Bálint és a vezetőség mondott. Továbbra is élsportolónak vallom magam, úgy vagyok vele, jól kell játszanom és lesz lehetőségem feljebb lépni is. Ez a célom, nem úgy tekintek az Episkopira, mint a végállomás. A lehető legmagasabb szintre szeretnék visszatérni, ugyanaz van a fejemben, mint 5, 10 vagy 15 évvel ezelőtt: jól akarok játszani és a lehető legmagasabb osztályban szeretnék focizni.
Nem érzed úgy, hogy ezzel a görög negyedosztályú szerződéssel a saját renomédat rombolod és az egyébként nagyon komoly pályafutásodat teszi idézőjelbe?
– Az nekem sokkal fájóbb lenne, ha sportigazgatói vagy edzői székben ülnék már és nem futballoznék. Továbbra is imádok focizni, és erre most csak itt volt lehetőségem, úgyhogy ennek örülök. Általában, ha látom, hogy van cél valahol és az én karrieremnek is tud segíteni, akkor nagyon szívesen igazolok oda, éppen ezért nem tartom visszalépésnek az Episkopit. Örülök, hogy minél jobban ki tudom tolni a karrieremet. Minden egyes nap megvan a verseny és megvan az ambíció, hogy ne itt érjen véget a pályafutásom, hanem valamelyik első osztályban. Most az én felelősségem az, hogy az edzettségi állapotom újra százszázalékos legyen, nagyjából még két hétre van szükségem ahhoz, hogy újra egy első osztályú focistát lássanak bennem a pályán.
Viszont azt továbbra is nehéz elképzelnem, hogy ilyen szinten sem lett volna lehetőséged Magyarországon focizni. Miért nem itthoni alacsonyabb osztályban építed újra magad?
Az jelentette volna a karrierem végét szerintem… A külföldi foci és a külföldi lehetőségek máshogy működnek, mint a magyar, én ezt így látom.
Mivel tudott meggyőzni összességében az Episkopi?
– A klub rendelkezik saját stadionnal és több edzőpályával is, mind füves borítással, viszont ebben az osztályban a csapatok úgy egyeztek meg, hogy a bajnokikat műfüvön kell játszani. Mi mindennap megcsodáljuk, milyen szép gyönyörű a fű a többi pályán, de mi egyelőre csak műfüvön játszunk és edzünk, ha feljutunk a harmadosztályba, akkor végre előkerülhet a narancsligetek és olajfák szomszédságában a füves edzőpálya, illetve a hegy tetején a stadion. Eddig magasabb osztályban szerepelt a csapat, de legutóbb kiestek és most az alapoktól próbálják újra felépíteni a klubot, hogy ez ne forduljon elő újra a jövőben. Én most kapóra jöttem nekik, remélem, tudok ebben segíteni. A klub és én is magasabb osztályba vágyunk, ez egy belépő szint nekem újra a futball világába.
Azóta már túl is vagy az első tétmeccseden, pályára léptél hétvégén a Gerani ellen. Hogy ment a játék?
– Nagyon örültem, játszottam volna többet is ugyan, mint ez a 10-15 perc, várom, hogy még több lehetőséget kapjak. Egyszerre két légiós lehet a pályán és hárman vagyunk összesen, a győztes csapaton ne változtass elvet követve pedig az edző úgy döntött, hogy mellette a kispadon egyelőre hasznosabb lehetek, mint a pályán.
Milyen volt az első benyomás egy görög negyedosztályú bajnokiról?
– Mint általában egy alsóbb osztályú mérkőzésről. Azt tudni kell, hogy ebben a bajnokságban a mi klubunk a leghíresebb, legelismertebb, a tulajdonosi család a leggazdagabb itt Krétán. Ennek fejében mindenki ellenünk akar jól játszani, mindig parázs meccsekre lehet számítani. Viccesen mondva, a VAR itt nem úgy működik, mint a magasabb osztályokban, sok beszélgetni való akad a játékvezetővel is általában. Azért kell megnyerni és lezárni a meccseket minél előbb, mert különben háborúvá válik az egész és előtör azonnal a görög érzelemvilág a játékosokból.
Bajner Bálint is beszélt a klub tulajdonosáról, a 80 éves olajmágnás, Jorgosz Vardinojanniszról, akinek számos benzinkútja, bárja, étterme van a szigeten, amikben ő ingyen étkezhet. Téged is itatnak, etetnek, elszállásolnak?
– Én szigorúan mindig a futballból indítom az egész életet, ez mozgat engem, úgyhogy az a legfontosabb, hogy a körülmények rendben vannak, remélhetőleg minél hamarabb lehetőség nyílik majd használni a füves stadionunkat is. Próbálnak jó benyomást tenni a külföldiekre, nekem is kizárólag a focival kell törődnöm. Természetesen gyönyörű a sziget is és remek az időjárás is, azt gondoltam volna, hogy a tengerpart a legcsodálatosabb dolog, de van itt a közelben két nagyobb hegy is, ami hófedte, gyönyörű környéken élhetünk, narancs-, citrom- és olajfák szomszédságában.
"Külföldön mindig kérdezték, hogyhogy nem vagyok válogatott…"
Korábban Magyarországon több klub is szívesen látott volna, néhány éve még a Ferencváros is hívott, de azt mondtad, itthon csak a Honvédban játszol. Nem bántad meg?
– Ha nem lenne ilyen szelektív a memóriám, jobban tudnám, hogy ki keresett és ki nem az elmúlt években… De a döntés mindig az volt, hogy a Honvédba tudtam csak itthon tiszta szívvel igazolni, ha máshova igazoltam volna, akkor másról szólt volna a karrierem. Az is igaz viszont, hogy az utóbbi pár évben már én kerestem meg más magyar csapatokat, amikor egyértelművé vált, hogy a Honvédnál nem számítanak rám. Én úgy érzem, mindig a legjobb döntéseket hoztam meg a karrieremben abban az adott aktuális pillanatban. Remélem, amikor majd egyszer visszavonulok – bízom benne, hogy ez minél később lesz –, akkor majd jobban fogom látni, mi, miért történt, és szerintem utólag visszagondolva sem lesz probléma számomra, hogy otthon csak a Honvédban játszottam.
42-szeres válogatott vagy, ami szép szám, de valami azt súgja, hogy ezt kevesled. Jól gondolom?
– Valóban volt egy elég nagy űr, amikor legalább hét évig nem voltam válogatott, aztán egyszer csak ismét megadatott, hogy 2018-ban, 33 évesen még két mérkőzésen pályára léphettem a nemzeti csapatban. Külföldön lejátszottam nagyjából 450 találkozót különböző élvonalakban, nemzetközi kupákban. Nyilván ezt a számot mindig az adott korszakhoz kell viszonyítani, én pedig nem emlékszem arra, hogy az én időszakomban az akkori középpályások közül volt-e más valaki, aki összehozott ennyi meccset külföldön.
Inkább olyan játékosok voltak abban az időben, akik karrierjük nagy részét Magyarországon töltötték, mégis több válogatottságuk van, mint nekem. Nem tudom megmondani, mennyi lett volna a reális, de a 42-től bőven lehetett volna több. Külföldön mindig kérdezték, hogyhogy nem vagyok válogatott…
Tudsz konkrét okot mondani arra, hogy a szövetségi kapitányok egy idő után miért nem benned gondolkodtak?
– Egervári Sándor után olyan magyar kapitányok következtek, akik az otthoni viszonyokat sokkal jobban ismerték, utánuk jött Dárdai Pál, Bernd Storck és Marco Rossi. Utóbbi már hosszabb távban gondolkodott és be is jött a számítása, eredményeket ért el, ilyenkor nem tud mit mondani az ember. Ha eredmény van, akkor a kiválasztás őt igazolta és ezt el kell fogadnia az embernek.
Három évet játszottál a La Ligában, rúgtál gólt Casillasnak a Real ellen, az volt pályafutásod legnagyobb pillanata?
– Inkább azt mondanám, hogy többnyire ez az első dolog, ami eszükbe jut az embereknek rólam, erre emlékeznek legfőképpen. Valóban nagy dolog volt ez a legnagyobb színpadon egy spanyol bajnokin, de nem szeretném, ha csak egy pillanatról szólna a karrierem. Nekem mindig az van a fejemben, hogy ha visszamegyek a korábbi csapataimhoz, akkor az jusson eszükbe rólam, hogy „ő jó játékos volt, sokat segített nekünk és bármikor hazavárjuk”. Nagyon sok helyről így váltak el tőlem szerencsére. Ezért sem szeretem nézni a korábbi együtteseim mérkőzéseit, mert egyrészt nagyon sok találkozót kéne megnéznem, másrészt túlságosan szentimentálissá válnék és nem tudnék koncentrálni arra, hogy most az Episkopit kellene segíteni, mert egész nap könnyeznék.
Vadócz gólja a Realnak
"22 év alatt a legnagyobb sérüléseim az izomsérülések voltak, amik 2-3 hét kihagyással jártak"
Számon tartod, hogy pontosan hány klubban léptél pályára eddig összesen?
– Csak azért tudom, mert a mostani átigazolásomnál valamelyik portál azt a címet adta, hogy megvan a 16. csapatom. Ha nem olvastam volna ezt, akkor nem tudtam volna megmondani, mindig csak körülbelüli számot szoktam mondani mindenkinek ennél a kérdésnél.
Talán te vagy az egyetlen ilyen magas szinten játszott magyar játékos, aki szinte soha nem volt komolyabban sérült. Ezt hogyan érted el? Mi a titkod?
– Ezt én is nagy dolognak tartom, mert 22 éve vagyok benne a szakmában, még ha az elmúlt két év nem is volt annyira aktív. A legnagyobb sérüléseim az izomsérülések voltak, amik 2-3 hét kihagyással jártak, ebből volt nagyon maximum 8-10 alkalom. Ha például azt kérdeznék tőlem, hogy egy térd- vagy bokasérülés után hogyan kell jól rehabilitálni, akkor fogalmam sem lenne. Jól élek, jól eszem, jól alszom, elég gyakran mondják rám, hogy nem annyi évesnek nézek ki, mint amennyi vagyok.
Ezért is szeretek félmeztelenül mászkálni az öltöző környékén és a pályán is, mert akkor a látvánnyal foglalkoznak, nem a korommal, és látják rajtam, hogy élsportoló vagyok. A prevencióra mindig odafigyeltem. Szeretek meccseket játszani és utálom a lelátóról figyelni a társakat, szerintem nagyot mondok azzal is, hogy nagyjából 50 meccset hagytam ki sérülés miatt, de az az 50 is nagyon fájt.
Ha jól tudom, sok éven át úgy váltottál klubokat, hogy nem téged akartak elküldeni, hanem te akartál váltani. Miért volt mindig mehetnéked?
– Örülök, hogy ez szóba kerül, mert a legtöbb emberben az a gondolat él, hogy én jövök-megyek, ha kell, ha nem. De remélem, most is jól érződik a szavaimból, hogy ha én egy klubnál dolgozok egy projekten, most például itt fel kell jutni, akkor csak arra koncentrálok százszázalékosan. Ha pedig elégedettek lesznek velem és jól megy a játék, akkor leülünk majd beszélni a folytatásról. Volt olyan klub, ahol szívesen maradtam volna, de nem tudták biztosítani azt, ami engem elégedettséggel töltött volna el, vagy akadt olyan is, ahol csak sokkal rosszabb kondíciókkal maradhattam volna. Az Alavésnél például hétről hétre győzött a csapat és nem jutottam elegendő játékperchez, de volt olyan klubom is, ahol a kitűzött célok és az ahhoz szükséges körülmények megteremtése köszönőviszonyban sem volt egymással. És még sorolhatnám a rengeteg példát.
Hány nyelven beszélsz, és hány nyelven érteted meg magad?
– Az angol a legerősebb, utána pedig a spanyol, ha pedig pár hónapot eltöltenék Franciaországban, akkor a francia is visszajönne, de most csak az előbbi kettő a jelentős.
Mi a célod futball után? Szeretnél edző lenni vagy vezető?
– Voltak is ilyen hívások, amik ilyen feladatokkal találtak volna meg. Az edzői licenceket viszont még nem végeztem el, nem nagyon fért bele, mert akkor szinte azonnal abba kellett volna hagynom a futballt, amit nem szerettem volna, de ha meglennének a képesítéseim, benne van a pakliban, hogy már edzősködnék. De az a baj, hogy ha egyszer abbahagyja az ember a futballt, onnan nincs visszaút.
Edző szeretnék majd lenni a későbbiekben, szerintem ahhoz van érzékem és rálátásom, csak egy jó teamet kell összetenni és tanulni hozzá. Játékosügynökként például nem tudom elképzelni magam, számomra túl nagy felelősség, hogy a játékosok karrierje rajtam is múljon. Az pedig, hogy sportvezető legyek? Én inkább a pályán zajló dolgokhoz értek jobban.
Lehet, hogy vezetőként is tudnék dolgozni, mert mégiscsak alsóhangon három kontinenssel beszélgetek egy hét alatt általában, ami egészen jó kapcsolatrendszerre utal, de én inkább edző lennék.
Hogyan látod a magyar futballt most, több a tehetség, mint régebben, vagy kevesebb?
– Ezt azért nehéz megmondani, mert nem tudtam egyet sem edzeni velük, akkor jobb rálátásom lenne arra, hogy mit és hogyan csinálnak. Öt éve jöttem el a Honvédtól, akkor tisztában voltam vele, nagyjából mi folyik egy magyar klubnál, láttam, hogy a fiatalok keresik, hogyan válhatnak jobbá. Manapság már mindent mérnek, folyamatosan kapják a visszajelzéseket, nekem azonban van egy erős véleményem arról, hogy az akadémiai rendszer miért nem segíti annyira a játékosok fejlődését, mint az én időmben.
És miért nem?
– Én 10 évesen játszhattam 18 évesek ellen is, amikor lementem az egyik térre vagy egy dühöngőbe, így nemcsak azzal a korosztállyal találkoztam, akik ugyanazt tanulják ugyanabban az időben, hanem eltérő személyiségekkel, ügyesebbekkel, erősebbekkel. Ha nem voltam elég ügyes, akkor többet ültem, mint amennyit játszottam, de ez szerencsére nem sokszor fordult elő. Az azonban pozitívum, hogy az akadémiai csapatok sokkal többet járnak külföldi tornákra, ahol erős külföldi csapatok ellen játszhatnak. Összességében azonban nem egyszerű betörni fiatalként, mert kinyílt a piac, Afrikából és Ázsiából is mindenki Európába vágyik, globális lett a foci. Folyamatosan töltik fel magukról a játékosok a videókat az internetre, és a közösségi médiából is rengeteg impulzus és információ ömlik a fiatalokra.
